2015. április 4.

Egy kiállítás képei



Az első érdemi bejegyzés szóljon egy olyan eseményről, ami először történt velem alkotómunkám során. Bemutathattam városunkban a hobbimat. 
Több évvel ezelőtt volt már itt termékbemutató és vásár, de más helyen és évről évre egyre silányabb minőségben, végül meg is szűnt. Idén egy lelkes, szintén alkotó ember, aki egy civil csoport tagja is vetette fel, szervezte meg, fogta össze a megújult bemutatót, ahol nemcsak vállalkozók, hanem amatőr alkotók is megmutatkozhattak. Így csöppentem bele. :)
Sokan ismernek a városban, sokan tudják, hogy a tanítás mellett mivel foglalkozom szabadidőmben, de más virtuálisan látni és más élőben egy-egy ilyen tárgyat, ezért gondoltam, hogy érdeklődésre tarthatok én is számot.
Bár számomra fura élmény volt, hogy tárgyaimmal együtt megmustrálnak, csak pozitívan tudok írni! Néhány nagyon kedves kiállítótársat már ismertem, többel pedig remek ismeretséget, barátságot kötöttem. Segítőkészek voltak, barátságosak, humorosak, szeretetre méltóak...
A vendégek visszajelzései is nagyon jól estek! Készítettem egy kis vendégkönyvet is, ami lelki mélygödrök esetén fel fog emelni, mert annyi jóság került bele. 

A most következő fotókat Antal Norbert kollégám készítette. 















5 megjegyzés: