2015. szeptember 27.

Türelempróba

A csend művészet.
Magas fokon űzöm most.
Mestere lettem a hallgatásnak, 
én, kiből eddig csak a szó áradt.
Megtanultam figyelni
a város zaját,
a madarak beszédét,
a szél mozgását,
az emberek lélegzetét.
Egy napom minden neszét.
Békével tölt el,
de fáj mégis nem szólni.
Kihez? Mit? Minek?
Az Ég próbára teszi türelmemet.

SÁB
©Minden jog fenntartva

2015. szeptember 26.

Horgolt, de mégsem

Készült már egy adag ebből az alátétből egy leányzónak, most az anyukájának. Az első kör fára dekupázzsal készült, ezek pedig mdf lapokra transzfergéllel. Leheletnyi menta is van a a drapp festés alatt, amit visszacsiszoltam. Még nyáron készült, csak most fotóztam. :-) 
Nagyon szeretem ezt a horgolást imitáló mintát. 
A tartó üveg alátétek után maradt és most pont jól jött.




Nyakmelegítő

Enikő napra készítettem ezt az apró, nyakmelegítő csipkekendőt. Hikori fából készült gombot kapott. Enikő a párom az iskolaotthonban. Mivel így jártam a lábammal, hálás vagyok neki, hogy helyettem is hajtja a mókuskereket.
Ez a minta már sokadjára készül és még fog is párszor, mert haladós és mutatós. 






2015. szeptember 24.

Kulcsszó

Néma erőd,
tornya megdönthetetlen,
de elég egy szó
és ajtaja kinyílik.
Elgyengül a strázsa,
bárdja földre hull,
s zokogni kezd
vigasztalhatatlanul.

SÁB
©Minden jog fenntartva

2015. szeptember 22.

Barátság

Ezek a feliratos shabby hangulatú szívek első próbálkozásaim a Pentart transzferoldatával. Eddig a vasalható transzferpapírt használtam, ami lényegesen macerásabb. Időközben elromlott a tintasugaras nyomtatóm is, így szert tettem egy lézeresre, ami a transzferáláshoz jobb, mint a másik, bár arra is vannak technikák. Próbálkoztam egyéb illóolajokkal, de nekem nem működtek, vagy csupán én bénáztam, de ez az oldat tökéletesen működik. Ajánlom mindenkinek, aki eddig nem mert belevágni, mert ezzel sikere lesz.
A szívek barátoknak készültek, egyrészt, mert jó időtöltés volt, másrészt mert nagyon szeretek ajándékozni. :-)





Florina

Teca barátnőm kislányának, Flórának készült ez a baba. Félkész állapotban, arctalanul hevert a szekrény aljában várva, hogy megszülessen. 
Mivel most nehezen férek hozzá a festékeimhez, viszont a hímzőkellékek a kezem ügyében vannak, hímzett lett az egész arca. Kapott egy csajos ruhát, kabát helyett viszont egy korábban horgolt kis terítőmet húztam rá kardigán gyanánt. A táblát Pentart transzferoldattal feliratoztam.
 Flóra odavan érte és ez olyan nagy öröm nekem! Anyukája ajtódísznek szánta, de annyira megtetszett a leányzónak, hogy le kellett venni róla a táblát és gombolhatóvá tenni a kabátját, hogy játszani lehessen vele. Nem is tudom, miből gondoltuk, hogy egy kislány elnézi, hogy csak az ajtón csüng egy baba... :-D 
Egyébként szép nagy, több, mint 40 cm.







MJ

Bár nem nagy dolog, azért dokumentálom. Készült egy Mary Jane mamusz. :-) 


2015. szeptember 14.

Stitch and knit

Kis alkotós táskát/szatyrot varrtam. Még nyáron elkezdtem, most sikerült befejeznem a törött lábammal. Varrógéppel! A jó lábam a földön taposta a pedált, a rossz az ágyon hevert, köztük a gép egy kis ládán. :-D Hát nem fogok rendszert csinálni belőle, de ez egy megkésett ajándék lesz. Illet befejezni. :-) 





j

2015. szeptember 7.

Mályva kendő

A kórházban nagy szerencsém volt, három nagyon kedves szobatársam lett. Éva nénivel kevés időt tölthettem, de beteg létére ő volt a legjobb ápolónő. :-) A másik Magdi néni, akivel jól összehaverkodtunk. Az ő ajándéka lesz ez a kendő, ha minden igaz, találkozni fogunk a varratszedésen. :-D Mivel Betti nénivel is jóba lettem, ő is kap majd egy hasonló darabot, mert van bőven fonalam, időm és kedvem hozzá! :-) 
Épp blokkolom nyirkos állapotában, ez megy ülve is. ;-) 





2015. szeptember 5.

For my best Friend

A "kötet" címe önmagáért beszél. Kriszta barátnőm szülinapjára készítettem ezt a könyvborítót, amit kis füleinél fogva kényelmesen bárhová magával vihet, természetesen könyvvel is megtöltöttem. Kiegészült egy kis könyvjelzővel is. A borító ötletére a Pinteresten bukkantam. Igyekszem minden évben egyedi ajándékot kitalálni, úgy érzem, idén is sikerült. Bízom benne, hogy maga a könyv is élmény lesz, nem ismerem a regényt. 










 Mivel megtetszett ez a kis füles, magamnak is készítettem egyet. Az enyémbe nem regény, hanem pedagógus naptár került tanító néni lévén. Használni azonban egyenlőre nem fogom, mert egy rút lépcsős baleset ágyhoz köt egy jó darabig. De amint helyre jön a lábam tuti, hogy ezzel libegek be a nevelői szobába.  ;-D